♦ Nagy Lenke: Az emlékezés örök jogának álomfogatán… /ism/ Reformátusok Lapja, 1997. nov. 23.: 3. [Ablonczy László kötetének – Sütő András 70 éve – bemutatójáról (Várszínház, nov. 5.).] ♦ Sinkovits Imre: Nehéz álom. Reformátusok Lapja, 1997. nov. 23.: 5. [Ajánlás Ablonczy László kötetéhez.] ♦ Ablonczy László: 1990. március 20. Népújság (Múzsa melléklet), 1997. nov. 28.: 2, 3. [A Nehéz álom c. kötet bevezetője.] ♦ N. M. K. [Nagy Miklós Kund]: Egy rendhagyó monográfia születése. Interjú Ablonczy László irodalomtörténésszel, a Budapesti Nemzeti Színház igazgatójával. Népújság (Múzsa melléklet), 1997. nov. 28.: 2. [„Sütő András Világosság-beli munkálkodását még nem kutatták. Én végigolvastam ezeket a cikkeket, és az a megdöbbentő, hogy a kisdiák is, a 18-19 éves Sütő András, a Világosság ifjú munkatársa, publicisztikában, interjúban, tudósításban már ugyanúgy Pusztakamaráshoz és a közösséghez fűződő gondolatokat írja, vizsgálja, kéri számon a maga módján, és vívódik ezekkel, ahogy azt aztán az Anyám könnyű álmot ígér után nyilván más súllyal, a nagy művek sorában tette. Tulajdonképpen a történelmi küzdelem közepette is egy hallatlanul szerves és monumentális embersors ez a maga drámájában.”] ♦ Nagy Pál: Nehéz álmok vonzásában. /kvism/ A Hét, 1998. febr. 5.: 7. [Ablonczy László: Nehéz álom. Bp., 1998.] ♦ Ablonczy László: Beszélgetés Sütő Andrással. Reformátusok Lapja, 1998. ápr.-máj. [Három folytatásban, változó előcímekkel: 1998. ápr. 12: „Uram, maradj velünk, mert esteledik.”; 1998. máj. 10.: „Egy vigasztaló fordulatnak jelzése.”; 1998. máj. 24.: „Bethlen Gábor nem szerette a későn könnyező magyar szemeket.” // Ua. kötetben: A1090 Erdélyi…: 528–543.] ♦ V. Bálint Éva: Készül a portré és a szövegtest. A Digitális Irodalmi Akadémiát bemutatják Frankfurtban is. Magyar Hírlap, 1998. szept. 3.: 8. [S. A. digitalizált műveit Ablonczy László gondozza.] ♦ Ablonczy László: Jelentés a völgyből – november. Reformátusok Lapja, 1998. nov. 29.: 4. [Tk. Sütő András is említve.] ♦ Ablonczy László: Jelentés a völgyből – december. Reformátusok Lapja, 1998. dec. 20-27.: 4. [Tk. Sütő András is említve.] ♦ Cs. Nagy Ibolya: Jelentés a völgyből. Reformátusok Lapja, 1999. febr. 28.: 3. [Ablonczy László hasonló c. kötetének ismertetése. Tk. Sütő András is említve.] ♦ Márkus Béla: „Mintha mindig ugyanabban a dologban járna.” Ablonczy László tripartituma… és a negyedik. Hitel, 1999. ápr.: 99–108. [Ablonczy négy kötetéről (P1420 A szivárvány alatt. + P1490 Megélt színház. + P1480 Jelentés a völgyből. + Q100 Nehéz álom – Sütő András 70 éve.) // Az ismertetőben tk. Sütő Andrásról is szó esik.] ♦ Farkas László: Ki vagy te, Sütő András? /interjú/ Lyukasóra, 1999. máj. [A Kicsoda az az én? c. különfűzött melléklet 2. oldalán. // Ugyanott, a melléklet 1–8. oldalán: Vélemények, kritikák (Féja Géza, Czine Mihály, Ablonczy László) (1–2); G11760">G11760 Sütő András: Szárnyas szeptember. (1956) (3–6.); G11760">G11760 Sütő András: Perzsák. (részlet) (6–7.); Sütő András párhuzamos életrajza és vál. bibl. (8.); Illyés Gyula: Lőtt lábú madár (vers) (8.).] [A Farkas Lászlóval készült interjú kötetben is, in: A1090 Erdélyi…: 521–523.] ♦ Ablonczy László: „Petőfi: Erdély vigasza is.” Beszélgetés Sütő Andrással. Reformátusok Lapja, 1999. aug. 22.: 1, 5. [Ua. kötetben, Kálvin… Petőfi… címváltozattal, in: Erdélyi változatlanságok: 575–579.] ♦ Ablonczy László: Párizsban Sütő Andrással. /interjú/ Népújság (Múzsa melléklet), 1999. okt. 30. [Ua. kötetben (kiegészítve), in: A1090 Erdélyi…: 580–584. // Lásd még: R460 *** Volt jövőkbe nézve. Mvh., 2001.: 213–217.] ♦ Ablonczy László: Sinkovits Imre nyakkendővel és lámpással. Népújság, 2000. febr. 3.: 9. [A Koboznak pöngése cikksorozatban. // Sütő András is említve.] ♦ Ablonczy László: Úti tűnődések: Marosvásárhely. (1–2. rész.) /útinapló/ Reformátusok Lapja, 2000. szept. 24.: 4. és okt. 1.: 4. [Sütő András gyakorta emlegetve. // Az írásra reflektált: Kuszálik Péter: Idejében szóltam. Krónika, 2000. nov. 9.] ♦ Ablonczy László: Úti tűnődések: Pusztakamarás. /útinapló/ Reformátusok Lapja, 2000. okt. 8.: 4. [Sütő Andrásról is.] ♦ Ablonczy László: A házsongárdi kaptatón. /útinapló/ Reformátusok Lapja, 2000. okt. 29.: 4. [Sütő Andrásról is.] ♦ Ablonczy László: Arasznyi karácsonyfa – egyetlen gyertyával. Reformátusok Lapja, 2000. dec. 24-31.: 5. [Beszélgetés Benkő Samuval; tk. Sütő Andrásról is.] ♦ Ablonczy László: Isten veled, nagyságos fejedelem! Sinkovits Imre halálára. Reformátusok Lapja, 2001. febr. 4.: 1, 4. [Sütő András is megemlítve.] ♦ Ablonczy László: Vásárhelyi lakodalmas. (Fejezet a Nehéz álom – Sütő András 75 éve című monográfiából.) Hitel, 2002. jún.: 19–29. [Ua. kötetben: 478–493. // Ua. in: R490 DTK: 351–362.] ♦ Ablonczy László: Jókívánság – Áprilyval. (Párizs, 2002. jún. 3.) Reformátusok Lapja, 2002. jún. 9.: 3. [Sütő András köszöntése.] ♦ Ablonczy László: Édesanyám sok szép szava. Részlet a Nehéz álom – Sütő András 70 éve c. kötetből. Népújság (Múzsa melléklet), 2002. jún. 15.: 4, 5. ♦ Ablonczy László: Cs. Nagy Ibolya látóhatára. /kvism/ Reformátusok Lapja, 2002. júl. 21.: 4. [P1770 Cs. N. I.: Kérdez az idő c. könyvéről. Sütő András is megemlítve.] ♦ Ablonczy László: Irodalom és történelem. Reformátusok Lapja, 2002. dec. 15.: 5. [P1780 Márkus Béla: Külön sors – külön irodalom c. könyvéről; Sütő András is említve.] ♦ Ablonczy László: Csalás a szavakban, avagy Földes László újratemetésének időszerűsége. A Hét, 2005. máj. 12. [Földes-vita. # 44.] ♦ Ablonczy László: A Nagyromlás alatt. Adventi színháztörténet. Hitel, 2005. okt.: 3–13. és 2005. nov.: 16–31. [Ablonczy kapcsolatai Sütő Andrással a 80-as években, az Advent a Hargitán bemutatójának késleltetése és sikerre vitele. // Ua. kötetben, in: R570 In memoriam… Bp., 2007.] ♦ Ablonczy László: Alvilágosodás kora. Töredékek a rendszerváltás személyes kisregényéből. Hitel, 2006. febr.: 66–96. [Több, Sütő Andrásra vonatkozó rész; tk. S. A. találkozása Szűrös Mátyással, Budapesten, 1987 decemberében.] ♦ Ablonczy László: Örök október és Virágvasárnap. Sütő András és Nagy Gáspár emlékére. Hitel, 2007. febr.: 82–93. |